Immár 3. alkalommal került megrendezésre a Generali Runner’s World Futótábor, ahol edzőként ismét részt vehettem. Mindig is szerettem edzőtáborokba járni, mert számomra igazi kikapcsolódást jelent, ha csak az edzésekre, egészséges táplálkozásra, megfelelő mennyiségű és minőségű regenerációra kell fókuszálni, ráadásul olyan emberek társaságában, akiknek hasonló a motivációjuk. A következő bejegyzésben írtam egy beszámolót azok számára, akik még nem vettek részt hasonló táborban, és szeretnének betekintést nyerni az ott töltött napjainkba. 

Fotó: Szász Norbert 

1. nap:

Szerdán 12:00-től volt a gyülekező Balatonfüreden a Hotel Silverine-ben. 13:00-tól svédasztalos ebéd várt minket, majd egy rövid eligazítás után kipakoltak és elfoglalták a szobáikat a résztvevők. Minden táborlakó kapott egy, a DM által összeállított csomagot és Dr. Kelen bemelegítő és izomlazító krémeket. Ezidő alatt Sanyosszal és Fannival pontosítottuk az edzésterveket a tábor idejére. Nem volt egyszerű dolgunk, mert a jelentkezési lapok alapján nagyon különböző edzettségi háttérrel érkeztek futók a táborba. Mi azonban szeretjük a kihívásokat, és mivel az edzéseink során is igyekszünk igazodni az egyéni igényekhez, több opcióval is készültünk a csapat számára. Az első edzésünk 17:00-kor kezdődött. Alaposan bemelegítettünk a Balaton partján, majd kis kerülővel elfutottunk a Kiserdőbe, ahol különböző ritmusváltásokkal mértük fel a futók edzettségi állapotát. Nagyon lelkes kis csapatunk könnyedén vette az első akadályt, ami főleg az ismerkedésről és állapotfelmérésről szólt. Összesen 6km-t futottuk. Nyújtás után mindenkinek lehetősége nyílt egy kis regenerációra a wellness részlegen belül. A vacsora az ebédhez hasonlóan svédasztalos volt, tele finom és egészséges ételekkel. Miután mindenki jóllakott, ismertettük a részlesetes heti programot a csapattal, akik már nagyon izgatottan várták, hogy mi vár majd rájuk az elkövetkező napokban. Ezután volt, aki elment még egy rövid kis sétára, mások lefeküdtek időben, hogy kipihenten kezdjék a másnapot.

Fotó: Szász Norbert

2. nap:

Ha csütörtök, akkor Ébredj! 🙂 Fannival és Brigivel megbeszéltük, hogy reggel korán kelünk és elmegyünk futni, ha már a Runner’s World Futóklub “ÉBREDJ” csapata is bevállalta a reggeli edzést nélkülünk. Szasza elvitt minket kocsival az apáti templomhoz, ahonnan a Levendulás túraútvonal indul. Rövid kaptatón keresztül felfutottunk az apáti-hegyi kilátóhoz, ahonnan az alattunk elterülő Külső-tó és a félsziget belső panorájában gyönyörködhettünk a napfelkeltében. Egy könnyű 4km volt csupán, de ezzel akartunk üzenni a klubunk futói számára, hogy mennyire büszkék vagyunk rájuk és felhívni a figyelmét minden futónak, hogy az “ÉBREDJ” kihívás nem helyhez kötött. A napfelkelte és a táj látványa kárpótolt minket a korán kelésért. 7:30-tól volt a reggeli, amire éppen visszaértünk. 

Reggeli után 10:00-kor kezdődött az első edzés, így volt alkalmuk ejtőzni is egy kicsit. Én ezt az időszakot ragadtam meg, hogy elmenjek biciklizni. A Tihanyi-félszigeten 35km-t tekertem, mert mindössze 1,5 órám volt a következő edzésig. Útközben nekem szállt egy kacsa, de szerencsére mindketten megúsztuk az ütközést. 🙂 A délelőtti edzés során a technika csiszolására helyeztük a hangsúlyt. Futóiskoláztunk a Tagore sétányon, majd egy könnyű 3km-es futással vezettünk le. Rögtön ezután következett a dietetikai előadás, amit Macpherson Éva tartott. Az ebédszünetet kihasználva elmentem futni 11km-t Szaszával a Koloska-völgybe. A látványért megérte, de nagyon elfáradtam a terepen. 

Fotó: Szász Norbert

Ebéd után Rajnay Kata gyógytornász tartott előadást a futóknak a különböző futópanaszok okairól és az SMR henger helyes használatáról. Egy rövid csendes pihenő után 17:00-kor kezdődött a délutáni edzés, ahol résztávozással folytattuk a napot. A haladó csoport tagjai 3km bemelegítés után 2000m és 1000m-es távokat futottak tempósan, míg a 2-es és 3-as csoport 4x, illettve 3x ismételte meg a (200m tempó-200m kocogás-400m tempó-400m kocogás) sorozatot a Tagore sétányon. Ez az edzés volt eddig a legkeményebb, de mindenkit sikerült kizökkenteni a komfortzónájából. Edzés után jöhetett a jól megérdemelt wellness. Szauna, gőzkabin, jacuzzi, de előtte a bátrabbak még belementek comközépig a Balatonba, hogy könnyebben regenerálódjon a lábuk. Nekem kimondottan jól esett. 

3. nap:

7:30-ra mentünk reggelizni. Nekem ez a napom kedvenc része. 🙂 A tegnapi hajtós nap után egy kicsit könnyebb napot terveztünk a futóinknak és az igazat megvallva nekem is jól jött egy kis lazítás. Délelőtt a szokásos gimnasztikai gyakorlatokat követően különböző fogójátékokkal készültünk a csapat számára. Hatalmas élmény volt látni, hogy felnőtt emberek mennyire szeretnek játszani és, hogy milyen csapatépítő ereje van a játékoknak. Volt érintő fogó, terpeszfogó és halászfogó. Miután kellően bemelegedett a társaság és felfokozódott a hangulat, átfutottunk a Kiserdőbe, ami mindössze 500m távolságra volt. Itt összeállítottunk 7db 4 fős csapatot. A csapatoknak 200m-es pályán kellett összemérniük az erejüket. Összesen 5 futam volt, és mindig az utolsó helyezett csapat esett ki, ezért fontos volt, hogy jól beosszák az erejüket. Egy érdekessége a mai edzésnek, hogy bár úgy tűnhet, hogy az egész edzés csak móka és kacagás volt, a valóságban rövid sprinteket és iramváltásokat futottak végig. Ha az embernek nem magáért, hanem a csapatért kell futnia, vagy van egy kis téthelyzet, akkor mindenki sokkal többet belead. Egyszerűen imádtuk ezt az edzést. Ezután Sanyosszal és Fannival megtartottuk az “Edzők kereszttűzben” című előadásunkat, aminek a lényege az volt, hogy a futók bátran kérdezhettek minket bármi futással kapcsolatos témáról egy könnyű nyújtás közben. Nagyon felhőtlen hangulat és beszélgetés kerekedett ki belőle. Ebéd után a legtöbben kihasználtuk a napsütést egy kis Balaton partmenti sétára fagyival a kezünkben. 🙂 

Fotó: Szász Norbert

Délután megérkezett a Saucony Hungary csapata és 4 féle futócipőt hozott tesztelésre. Egy előadás keretén belül megismerkedhettek a legidősebb futómárka lábbelijeivel és azok technológiai hátterével. Ezután a futóknak lehetőségük nyílt választani egy, a lábállásuknak megfelelő cipőt, amit rögtön az előadást követően le is tesztelhettek. Az edzésen 2 féle opcióval készültünk ma is. Akik kizárólag futni szerettek volna 800m könnyű és 200m tempós futást váltogattak 7km-en keresztül, míg a másik csapat 3km könnyű kocogás után saját testsúlyos erősítésen vehetett részt. Egy kiadós közös nyújtással zártuk a napot, majd immár jó szokásunkhoz híven relaxáltunk egyet a wellness részlegen vacsora előtt. Bár voltak, akik az estébe nyúló közösségi program (csocsó, ismerkedős játékok…) mellett döntöttek, a többséget nem kellett altatni ma sem. 

4. nap:

Eddig mindvégig csodálatos napsütéses napunk volt, ma azonban borult volt az ég és szemerkélt az eső, de minket ez egy cseppet sem zavart. Többen ma is a Saucony cipőiket tesztelték. Mára hosszú futást terveztünk. 8 illetve 15km közül választhattak a futók. Elfutottunk a Tihanyi-félszigetre és a túraösvényeken keresztül bevettük a Csúcshegyet, ahonnan jól belátható a Balaton keleti és nyugati medencéje is. A látvány leírhatatlan volt. Sokan most futottak életükben először terepen, úgyhogy számukra külön élményt jelentett ilyen terepen is kipróbálhatták magukat. Az edzés végeztével kisorsoltunk 5 futócipőt a Saucony Hungary jóvoltából, majd ebéddel nyugtáztuk a délelőttöt. 

Fotó: Szász Norbert 

A délutáni csendes pihenőt kihasználva ismét elmentem tekerni a Balaton körül. Az úgynevezett “Kiskört” teljesítettem, ami 77km volt és a Balaton keleti medencéjét öleli körbe. Nagyon kellett tepernem, hogy elérjem a 4 órási kompot, ami Szántódról vitt Tihanyba, de végül sikerrel jártam. 1 percen múlt, hogy nem késtem le… 🙂 Ennek megfelelően borzasztóan kimerültem. 17:00-kor egy rövid hét értékelő beszéd után oklevéllel jutamaztuk a csapat részvételét, majd a nap zárásaként saját testsúlyos erősítéssel és egy alapos nyújtással kedveskedtünk a futóknak. Vacsora még sosem esett ennyire jól. 🙂

5. nap:

Reggeli után a szokásosnál kicsit korábban, 9:30-kor kezdtük az utolsó edzésünket, ami egy könnyed átmozgató 5 illetve 6km-es táv volt a Kiserdő területén belül, amit 30 perc kiadós nyújtás követett. Mindenki kellemesen elfáradt a tábor végére, és már csak a szomorú búcsú maradt hátra.

Nekem hatalmas élmény volt itt lenni. Nagyon hálás vagyok, hogy edzőként vehettem részt a táborban és külön örömmel tölt el, hogy ilyen nagy összhangban tudtunk együtt dolgozni Sanyosszal és Fannival. A csapat, a helyszín, az időjárás kifogástalan volt végig. Sok szuper emberrel találkoztam az elmúlt 5 napban és remélem, hogy sok hasznosat taníthattunk nekik az egész Runner’s World csapata nevében. Már alig várom a következő tábort! 🙂