Fotó: Dénes Gábor

Sokan nem látnak a színfalak mögé és csak a sportoló munkáját, eredményét értékelik, de legalább akkora elismerés jár azoknak az embereknek, akik végigkísérik a versenyzőt ezen az úton.

Ebben a bejegyzésben szeretnék köszönetet mondani a férjemnek ( későbbiekben Cicó), aki feltétel nélkül támogat, mert látja, hogy mennyire boldoggá tesz, ha versenyezhetek. 9 éve ismerkedtünk meg és 2 éve vagyunk házasok. Amióta együtt vagyunk számtalan esetben előfordult, hogy rosszul mértem fel önmagam, nem hittem el, hogy többre vagyok képes, Cicó azonban töretlenül hitt és hisz bennem. Nélküle nem tartanék ott, ahol most vagyok. Ő az egyetlen, aki meg tud győzni, hogy elég jó vagyok és, aki igazán ki tud zökkenteni a komfortzónámból, ha arra van szükségem.

Amikor felmerült a lehetőség, hogy indulhatok Klagenfurtban az Ironman versenyen, gondolkodás nélkül azt mondta, hogy mellettem áll és támogat, pedig nagyon jól tudta, hogy ez mivel jár. Egy év, ami csak a versenyről szól, ráadásul anyagilag is megterhelő. Sokan próbáltak lebeszélni róla, de nekem csak az számított, hogy Cicó hitt bennem. Igyekeztem úgy összeállítani az edzéstervemet, hogy ne menjen az együtt töltött időnk rovására, de még így is gyakran megesett, hogy mikor reggel elmentem edzeni Ő még aludt, amikor hazaért Én már aludtam… Így hétköznap érdemben szinte nem is találkoztunk. A hétvégéket próbáltuk úgy megszervezni, hogy az edzések mellett a közös programra is jusson idő, ezért gyakran eljött velem edzeni. Cicó mindig is szeretett bringázni, de az utóbbi időben a kerékpározásból szenvedély lett, ami nagyon szerencsés fordulat, hiszen minőségi időt tölthettünk együtt, az edzés sem maradt el, és még élveztük is a közös programot. Kétség nem fér hozzá, hogy a felkészülés utolsó 8 hete volt a legkeményebb, mert minden egyes hétvégénk a versenyzésről, Cicónak pedig a szurkolásról és a 0-24 órás támogatásról szólt. Pénteken bepakoltunk, szombaton verseny, vasárnap mosás-pakolás-regenerálódás… Fáradtság, növekvő feszültség a közelgő megmérettetés miatt…És ez így ment heteken keresztül. Egyszer-egyszer mindenkinek belefér, hogy egy versenyen asszisztáljon és legalább annyira, ha nem jobban lefárassza magát, mint a versenyző, na de minden hétvégét erre áldozni… Nem győzök hálás lenni neki érte! Egy igazi társra leltem benne, akire mindig lehet számítani és akinek valóban fontos, hogy boldog legyek.

Azért is tartottam fontosnak írni erről a témáról, mert sokan elfelejtik, hogy milyen áldozatokat hoznak értük a szeretteik, amivel azonban nem szabad visszaélni hosszútávon. Mindamellett, hogy az életem a sport és a versenyzés része a lényemnek, nem szeretném, ha csak erről szólna az életünk. Továbbra is indulni szeretnék időnként egy-egy megmérettetésen, de nincs az a verseny, amiért hosszú távon feláldoznám a közös időnket. Voltam élsportoló, tudom mivel jár, ha igazán eredményes akar lenni az ember, de inkább maradok az amatőr sportnál, hogy minél inkább megőrizzem az egyensúlyt. Sokkal nagyobb öröm számomra, hogy együtt sportolhatok azzal az emberrel, akit szeretek. Cicó mindig is szeretett sportolni és valaha válogatott kosárlabdázó volt, emellett rendkívüli adottságokkal rendelkezik. Ha csak a töredéke lenne benne abból a versenyszellemből, ami bennem van, nagyon eredményes sportoló lehetne, de Ő nem ilyen. Azért sportol, mert jól esik neki, és nincs benne az a bizonyítási vágy sem, ami engem mozgat. Ezt nagyon szívesen eltanulnám tőle… 🙂 A szabadidőnkben sokat biciklizünk és az utazásainkat is úgy szervezzük meg, hogy a sportolás központi szerepet kapjon. Idén például kétszer is voltunk a hegyekben tekerni, ahol nem kis kihívások elé állítottuk magunkat és egyik sem az én ötletem volt… 🙂 

A 9 együtt töltött év alatt természetesen volt olyan időszak is, amikor a szerepek felcserélődtek és én támogattam egy lehetetlennek tűnő célhoz vezető úton, de higgyétek el legalább akkora öröm a másik sikereiben osztozni és együtt megélni azokat, mint véghezvinni, amit elhatároztunk. Az álmainkat igenis követni kell és az a legjobb, ha ebben osztozhatunk valakivel. Becsüljük meg azokat az embereket, akik mellettünk állnak és hisznek bennünk. Nem szerencsés feladni önmagunkat a másik kedvéért, de a saját példánkon is látom, hogy egy jól működő kapcsolatban nincs is erre szükség.